Nyár elején a Kanadában élő vajdasági magyar képzőművész, Fujkin István, előadásokat tartott Magyarországon és Vajdaságban. A Kék Bagoly képsorozatát mutatta be, amely új és sajátos módon kapcsolja össze a hagyományos észak-amerikai indián kultúra és tradíció elemeit a mai ember eredendő képi világával. Miután visszatért Kanadába, Simándi Ágnes beszélgetett el vele. Az interjú a kanadai Magyar Életben jelent meg:

A nyár sokunk számára az utazások ideje. Van, aki nyaralni utazik más országokba vagy éppen szülőföldjére, - mások a nyaraláson felül dolgoznak is, vagy valamiféle missziót teljesítenek, mint Fujkin István képzőművész, aki kora nyáron egy előadássorozatot tartott Magyarországon és a Vajdaságban.

- Milyen meghívásra jártál idén Magyarországon?

- Évekkel ezelőtt egy baráti beszélgetés közben merült fel a gondolat, hogy miért nem tartok előadásokat arról amit és ahogy alkotok. Sokáig ez az ötlet ötlet formájában maradt. Mígnem tavaly, amikor Magyarországon jártam, meglehetősen nagy érdeklődés mutatkozott a jelenlegi munkáim témája iránt. Majd kezdetet vette a hosszú, nehézkes szervezés...

- Kérlek, mutasd be a „Kék Bagoly” képsorozatot olvasóinknak néhány szóban.

- 1997-ben telepedtem le Kanadában. Rögtön megfogott a hely hangulata. Később, ahogy megismerkedtem az őslakos indiánok valós történetével, számos párhuzamot véltem felfedezni életük és aközött a kisebbségi lét között, ahol születtem és nevelkedtem a vajdasági Horgoson. Azt hiszem, hogy kanadai munkásságom egyik legérettebb gyümölcse lett a „Kék Bagoly” képsorozat, ami ebből az élményvilágból született. A hagyományos indián kultúra számos eleme, eszköze, valamint spiritualitása, az indián törzsek történelme, zenei hagyománya stb. - mélyen megérintették a lelkem, és elragadták művészi képzeletem. Különösen az indián származású Robbie Robertson rockzenész szerzeményei voltak nagy hatással rám. Ő eredetileg kanadai, bár most az Egyesült Államokban él. Úgy érzem, mindketten mélységesen hiszünk abban, hogy műveink hidat képeznek a nyugati kultúra és az indián hagyományok megértése és megértetése között. Úgy érzem, hogy alkotásaimon átüt az a megrendítő tisztelet és a mindenek fölötti szeretet egy több évezredes hagyomány és életforma iránt, amelyet napjainkban oly kevésbé ismernek, amelyet én úgy csodálok. Ugyanakkor a „Kék Bagoly” képsorozat új és sajátos módon kapcsolja össze a hagyományos észak-amerikai indián kultúra és tradíció elemeit a mai ember eredendő képi világával.

- Ezek alapján úgy látom, mintha missziót teljesítenél ezzel a „Kék bagoly” képsorozattal. Miben különbözött a te előadásod egy indiánokról szóló ismeretterjesztő előadástól?

- Az előadások célja elsősorban az volt, hogy a hagyományos indián kultúra és a mai világ értelmezései közti élő kapcsolatot autentikus módon mutassam be, mint ahogy ezt a műalkotásokat létrehozó művész megteheti. Úgy gondoltam, hogy egy audio-vizuális előadás spirituális atmoszférája és hangvétele közvetlenül képes megérinteni a fiatalságban egyre inkább meglévő intenzív érdeklődést az észak-amerikai indián kultúra és a mai világ emberének harmonikus együttéléséről. De természetesen elsősorban saját alkotásaimon keresztül beszéltem az indiánokról. Például a szertartási pipa, pajzs, oltár, harci fejdísz, stb., amelyek a „Kék Bagoly” képeinek a témái, mind-mind kiemelt jelentőséggel bírnak, s sajátos jelentésük van az indián hagyományokban. Ahhoz, hogy megértsük a művészetemen átszűrt kép mélységét, beszélnem kellett hallgatóimnak a gyökerekről, hol, mikor, mire és hogyan használták őket. Előadásom mottója „A tradicionális indián spiritualitás Fujkin István művészetében” volt. Így valamilyen formában valóban igaznak tűnik, hogy kettős küldetést teljesítettem.

- Miről beszéltél pontosan?

- Mint mondtam, fontos és elkerülhetetlen volt beszelnem az indián hagyományokról, elsősorban Kanada területén fellelhető törzsekről. Néhány példán keresztül ismertettem a különböző törzsek közti eltéréseket és területi elhelyezkedésük szerinti jellegzetességeiket. Rövid áttekintést adtam a préri indiánokról, pontosabban a közép- és észak-préri indiánokról (blackfoot, crow, cree és siu - lakota). Beszéltem a műveken látható tárgyak szimbolikus, művészi, spirituális és gyakorlati jelentőségéről (pajzs, szertartási pipa, harci fejdísz, skalp, bölénykoponya, bagoly, sas, stb.). A kivetített festmények művészeti és spirituális taglalásával párhuzamosan meghallgattuk és átbeszéltük az egyes művek létrejöttét ihlető zene kiemelt részletet, illetve annak alkotó összefüggését a festménnyel. Néhány alkotás esetében úgy ítéltem, hogy érdemes külön is bemutatnom, mert elemzése segíti az addig elhangzottak mélyebb megértését. Beszéltem a „Fujkin’s Music Vision”-ba való átlényegülés folyamatáról, az ily módon létrejött akusztikus és vizuális élmény együtthatásából született alkotásokról. Az egyik alkotáson keresztül – a harci fejdísz volt éppen, - szinte lépésről lépésre bemutattam a konkrét alkotás folyamatát. Majd végezetül levetítettem néhány felvételt a Pow-Wow-ról is. Még az itt élők is kevesen tudják, hogy mi az a Pow-Wow. Ünnepek idején az őslakosság összejön táncra, dobolásra. Élvezik, hogy együtt vannak, egymásnak mutatják meg magukat, találkoznak. Ebből persze nem zárják ki az érdeklődő fehéreket, de nem is nagyon hívják őket. Néha hosszas internetes kutatásba kerül egy-egy ilyen Pow-Wow helyszínének felderítése. Szerencsére vannak barátaim, akiket ugyanilyen intenzitással érdekel ez a dolog, többnyire hozzájuk csatlakozva látogattam én is el ilyen ünnepekre. Előadásaimban többnyire röviden ismertettem az indiánok mai viszonyát a társadalommal, elsősorban a kanadai forrásokra támaszkodva. Szó volt többek között arról is, hogy Kanadában is, mint említettem, mennyire kevésbé ismerik ezt a kultúrát. Éppen ezért mondom, hogy bizonyos fokig előadásaim ezt a hiányosságot is igyekeztek pótolni.

- Gondolom, hogy Magyarországon és a Vajdaságban nagy romantikája van a Winnetou-könyvek és filmek nyomán az indiánoknak. Sikerült-e egy kicsit ezt a képet helyre tenned?

- Nehéz bármit is tenni, hiszen a Winnetou filmek és a hollywoodi indián filmek hatása túl mélyen gyökerezik az emberekben. Nagyon szilárd az általuk sugallt (ál)indián romantika. De azért néhány dolgot sikerült, legalábbis úgy tűnik, más megvilágításba, mondhatnám úgy is, hogy valós formájában megismertetni.

- Hány helyen jártál? Hogyan fogadtak?

- Tervezetten nyolc előadás volt hét helyszínen, de terven felül még két plusz előadást is tarthattam. Ebből négy előadást Magyarországon rendeztek, az elsőt Hajdúböszörményben, a másodikat és a harmadikat az aszódi Evangélikus Gimnáziumban, ahol a diákok kérésére volt a két ráadás is. Majd a turné végén visszatértem Budapestre, a negyedik előadásra, amit az Erlin Galériában hirdettek meg. Vajdaságban szintén négy előadásra hívtak: Topolyán, Horgoson, Magyarkanizsán és Zentán találkoztam az érdeklődőkkel. Úgy tapasztaltam, hogy mindenhol nagy szeretettel fogadtak. Nyilvánvalóan ez egyrészt köszönhető annak is, hogy kíváncsiak voltak az indiánokra, vajon mit tud róluk mondani egy olyan művész, aki élőben találkozhatott velük. A budapesti előadásra szép számban jórészt a barátaim jöttek el, így ez egy egészen meghitt beszélgetésre sikeredett. A vajdasági előadásokra szinten a régi tisztelőim jöttek el, ezeknek is nagyon meghitt hangulata volt.

- Milyen sajtóvisszhangot kaptál?

- Vajdaságban a sajtó hosszabb-rövidebb írásokkal végig követte az előadás sorozatot és a végén meghívtak egy rövidebb rádióbeszélgetésre is. Magyarországon összesen két írás jelent meg, viszont ott két hosszabb (másfél órás) rádióbeszélgetésre került sor a Fiksz Rádióban és a Rádió17-ben.

- Volt-e valami számodra különösen fontos pillanat, amire jó visszaemlékezni?

- Az előadássorozat minden percét élveztem, de azt hiszem két helyszínt mégis ki szeretnék emelni, a történés sorrendjében. Először is az Evangélikus Gimnáziumot Aszódon. Számomra óriási élmény volt, hogy egy-egy alkalommal több, mint száz tinédzser figyelmét sikerült úgy lekötnöm, hogy egy pisszenés nélkül hallgatták végig az előadásokat. Pedig számukra egy kicsit absztrakt lehetett a művészeten keresztül hallani bármit is az indiánokról. Nem véletlen, hogy éppen ők kérték a két ráadás-előadást is. A másik helyszín Horgos… Ott születtem, ott vívtam ifjúkori lázadó harcaimat, minden nehézség és ellentartás ellenére ott bontakozott és alapozódott meg a művészi pályafutásom, és ide s tova húsz éve nem jártam otthon. Majdnem megtelt a majd háromszáz férőhelyes színházterem. Nagy és megható találkozás volt... Azokkal is, akik abban az időben barátaimnak vallották magukat, és azokkal is, akik egyaránt elutasították úgy a lázadó, folyton újító személyem, mint a művészetem… De most mindannyian eljöttek, és meleg szeretettel fogadtak. Különösen jó érzéssel tölt el, hogy sikerült helyretennem az elvarratlan, a távolság miatt megakadt, megszakadt barátságokat. Nagyon megható jelenet volt, mikor egy harminc év körüli fiatal hölgy egy fényképpel a kezében odalépett hozzám, s elmondta, hogy ez az édesapja fényképe, aki beteg, de így is, ilyen úton szeretne itt lenni… A fényképről ráismertem, hogy egyik régi kollegám az, akivel a kezdeti években szobafestőként dolgoztam…

- Lesz-e folytatása az előadásoknak?

- Minden jel arra mutat, hogy igen, hiszen jövő tavaszra három-négy helyszínt már most megbeszéltünk. Azon túl a budapesti Lézer Színház felkérésére jövő áprilisi bemutatóval egy óriási indián lézer-show látványtervezését és rendezését vállaltam el. Ez a lézer-show kortárs és autentikus zenei anyag felhasználásával készül el majd. Úgy hiszem, ez szintén egyik fontos állomása lesz ennek küldetésnek. Hiszen a látványban és zenében is megpróbálok tiszta és valós képet adni a tegnap és a ma indiánjairól.

- Milyen tervek foglalkoztatnak még?

- Még két-három kép befejezésre vár. Ezekkel együtt lesz teljes a „Kék Bagoly” képsorozat. Szeretném ezt a tematikus anyagot mielőbb bemutatni így egészében elsősorban itt, Torontóban. Jelenleg a kiállítás körüli szervezésen dolgozom. És természetesen készülnek újabb tervek a Metronóm Zenei Múzeumhoz is, mely vállalkozás éppen a napokban lendült fel ismételten. Ott a kreatív csoport tagjaként sokban hozzájárultam már most, a tervezés szakaszában is, a létesítmény vizuális arculatához. Nagyon várom, hogy elkezdődjön az építkezéssel párhuzamosan a megvalósítandó tervek kivitelezése. Számos szobortervem készült, azon felül pedig a „Kék Bagoly” egy része előre láthatóan itt kap majd végső otthont.

Simándi Ágnes
(Megjelent, 2009 augusztus 27-én a kanadai Magyar Életben)

Fujkin István honlapja: www.fujkinsmusicvision.com

Kapcsolódó írás: Kék Bagoly – Elkezdődött Fujkin István vajdasági előadássorozata >>

Kapcsolódó képek:
Fujkin István topolyai előadása (17 kép) >>

Fujkin István horgosi előadása (23 kép) >>

Fujkin István magyarkanizsai előadása (17 kép) >>

Fujkin István zentai előadása (16 kép) >>