Új főszerkesztő a Duna Televízió Híradójának élén
Bujdosó Anna veszi át 2010. március 1-től a Duna Televízió Híradójának irányítását. Az új főszerkesztő 10 éven át a Tv2-ben dolgozott, riporter, majd felelős szerkesztő volt a csatorna híradójánál. Bujdosó Anna több mint egy éve dolgozik a Duna Televíziónál, mint vezető külpolitikai szerkesztő, felelős szerkesztő és elsődlegesen a határon túli riporterek anyagainak szerkesztésével foglalkozott. Ez idő alatt több képzést is tartott riporterek, szerkesztők, határon túli tudósítók, vágók, operatőrök számára.
Vitázó magyar pártok a Vajdaságban
Nem tetszik a névjegyzék.
Nincs megállapodás a vajdasági magyar pártok között. Három szervezet törvényellenesnek tartja, hogy a délvidéki magyarok választási névjegyzéket készítettek, szerintük ezt az államnak kellett volna megtennie.
Nikolić: Mindkét félnek nagyon fontos volt a megbeszélés
A Szerb Haladó Párt elnöke pénteken Belgrádban értékelte Orbán Viktorral való találkozóját.
Tomislav Nikolić a Szerb Haladó Párt elnöke pénteken Belgrádban értékelte Orbán Viktorral a Fidesz elnökével szerdai tárgyalását. A budapesti találkozón jelen volt Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.
A Magyarok Világszövetsége a trianoni évfordulóra készül
Albert Camus, francia írónak állítanak majd szobrot Párizsban.
Trianon 90. évfordulója alkalmából tüntést szervez Versailles-ba a Nagy Trianon palota elé a Magyarok Világszövetsége; szobrot is állítanak Párizsban.
Szombaton indul az Etnoklub, Katona Erika új műsora
Indul az ETNOKLUB - Katona Erika új műsora a Duna Televízióban, amely két régi, nagyon népszerű program ötvözete. A Kívánságkosár és az Élő népzene fúziójaként létrejövő Etnoklub a népzene legváltozatosabb megjelenési formáinak közvetítését tűzte ki célul.
Interjú Bakonyi Mihállyal
„A jó festő nem pontosan azt festi, amit lát”
2010. február 25-én, csütörtökön délben nyílt meg a Duna Televízió Látványtárában Bakonyi Mihály Apáczai Csere János-díjas művésztanár, festőművész kiállítása. A Nemzet Televíziója népszerű műsora, a Kívánságkosár is közvetítette a megnyitó- ünnepséget, amelynek keretében Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő verset mondott a festőművész képeire asszociálva, valamint Pálhegyi Máté fuvolaművész és Oláh Dezső jazz-zongorista zenéltek. A művészről a Duna Televízió honlapján, a http://www.dunatv.hu/kiallitasok oldalon bővebb információt találnak. A több mint négy évtizede alkotó és tanító Bakonyi Mihállyal a kiállítás kapcsán beszélgettünk.
Meseszerű, szimbólumokkal átszőtt világába kalauzolja olvasóit Barkó Judit
„Harun ar-Rasíd király volt, és koldusnak öltözött, hogy átélje a szegények sorsát is. Te Királynő vagy, szép kis balek leánykának öltözve. Holott minden varázslatot ismersz, minden gyógyszert ki tudsz vonni a kórból, hogy gyógyítsd vele a betegeket. Emberfeletti ember vagy, mert ismered önmagad. Kozmikus neved Ízisz, az érzelmek úrnője, s passziód a szeretet gyönyörűsége.”
(Szepes Mária)
Meseszerű, szimbólumokkal átszőtt világába kalauzolja olvasóit Barkó Judit
Megjelent a Duna Televízió nívódíjas szerkesztő-műsorvezetőjének második könyve
Apró gyilkosságok a családban – Agatha Christie - sorozat a Duna Televízióban
Egy kisvárosban semmi sem maradhat titokban. Egyre több a rejtély és az áldozat… A család pedig igen nagy. Bárki lehet tettes vagy áldozat. Apró gyilkosságok a családban, francia filmsorozat Agatha Christie regénye nyomán a Duna Televízió márciusi műsorán.
Van magyar nyelvű tanítóképzés Szerbiában is
Van magyar nyelvű tanítóképzés Szerbiában is
A Vajdaságban 2400 tanítónak nincs pedagógiai végzettsége.
Megkapta a működési engedélyt a szabadkai magyar tannyelvű tanítóképző kar, kétéves akkreditációs folyamat eredményeként.







Zakon o bezbednosti saobraćaja na putevima (latinica-PDF)