Maradjon meg az emberi és kisebbségi jogi minisztérium

ÚJVIDÉK - A nemzeti kisebbségek 15 nemzeti tanácsa szerdán azt szorgalmazta, hogy maradjon meg az emberi és kisebbségi jogi minisztérium, mert megítélésük szerint az sokat tett a szerbiai kisebbségek helyzetének javításáért. Svetozar Čiplić miniszter például személyesen hatott oda, hogy hétéves jogi vákuum után elfogadásra kerüljön a nemzeti tanácsokról szóló törvény.

A kisebbségügyi miniszter ma teszi közzé a nemzeti tanácsok megválasztására irányuló választások kihirdetéséről szóló döntését

Svetozar ČiplićSvetozar ČiplićSvetozar Čiplić, kisebbségügyi miniszter ma teszi közzé a nemzeti tanácsok megválasztására irányuló választások kihirdetéséről szóló döntését. Magukra a választásokra június elején kerül sor, jelentette ki a Szerbia Nemzetközi Rádiónak adott nyilatkozatában Nebojša Petković, a tárca jogi tanácsosa.

A VMSZ tanácsa elutasította Kasza József fellebbezését

SZABADKA - A Vajdasági Magyar Szövetség tanácsa elutasította Kasza József fellebbezését a pártból való kizárásról szóló fegyelmi döntésre. Kaszát megfosztották tiszteletbeli pártelnöki tisztjétől is. A pártból való kizárás végleges, olvasható a hétfőn megtartott ülésről kiadott közleményben.

Ma telik le a nemzeti kisebbségek külön választói névjegyzékébe való feliratkozás határideje

Ma telik le a nemzeti kisebbségek külön választói névjegyzékébe való feliratkozás határideje. Az illetékes tárca korábbi jelzése szerint 19 nemzeti tanácsot kellene majd megválasztani májusban vagy júniusban Szerbia mind a 167 községében. A választás a nemzeti kisebbség tagjainak számától függően lehet követlen vagy történhet elektorok révén. A közvetlen választás feltétele, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozó polgárok több mint fele feliratkozzon a külön választási névjegyzékbe. A kiindulási pont a 2002. évi népszámlálási adat, csökkentve 20 százalékkal. A tárca adatai szerint mintegy 640.000 kisebbségi polgár rendelkezik választójoggal. A 2002. évi népszámlálás szerint összesen 1,285.163 polgár tartozik a 28 nemzeti kisebbség valamelyikéhez. Legtöbb a magyar (293.299), legkevesebb pedig a cincár (293).

Március 9-én zárul a kisebbségi választói névjegyzék összeállításának első fázisa

Holnap, március 9-én zárul a kisebbségi választói névjegyzék összeállításának első fázisa. Holnap teszik közzé, hogy meg van-e a kellő számú aláírás ahhoz, hogy az adott kisebbség szabad választásokon válassza meg nemzeti tanácsát, vagy marad az elektori rendszer. A feliratkozás azonban azt követően is folytatódhat még. Józsa Lászlót, az MNT elnöke a Szabadkai Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a listára egészen a választásokat megelőző 15. napig fel lehet iratkozni.

Ma délután Boris Tadić találkozik Pásztor Istvánnal

Ma délután 3 órakor Belgrádban tárgyal egymással Boris Tadić köztársasági elnök, a Demokrata Párt elnöke és Pásztor István, a VMSZ elnöke - értesült a vajdasag.eu a Szabadkai Rádióból. Információink szerint napirenden a két párt kapcsolatai szerepelnek. Holnap délelőtt 11 órakor a vajdasági magyar pártvezetőt Budapesten Sólyom László magyar köztársasági elnök fogadja.

Elmarad Goran Davidović és nyolc társának tárgyalása

ÚJVIDÉK - Elmarad Goran Davidović (35) és nyolc társának tárgyalása, közölte szombaton este az újvidéki Felső-bíróság. A halasztást Davidović ügyvédje kérte. Nevezetteket azért fogták perbe, mert 2007 októberében az újvidéki Bölcsészettudományi Karon megtámadták egy antifasiszta rendezvény részvevőit. A tárgyalást azért kell elnapolni mert Davidović még Németországban tartózkodik extradiciós letartóztatásban.

Gúnárviadal Mokrinban

Mokrinban (Homokrév) február utolsó hétvégéjén került sor a gúnárviadalra. E vajdasági falu számára a gúnárok összecsapása csaknem akkora jelentőséggel bír, mint Dél-Amerikában a kakasviadal, vagy Spanyolországban a bikaviadal.

A vajdasági ombudsman is elítélte a pancsovai zsinagógára firkált zsidóellenes jelszavakat

Dejan Janča vajdasági ombudsman csütörtökön élesen elítélte a pancsovai zsinagógára firkált zsidóellenes jelszavakat, közölte a Tartományi Tájékoztatási Titkárság. A közlemény szerint a zsidó közösség március 6-án ünnepeli egyik legfőbb vallási ünnepét, a purimot, s ezért ez az incidens különösen nagy nyugtalanságot kelt a zsidóság körében.

Támogatják a Magyar Szó tiltakozását

A Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) csütörtökön kérte a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy másítsa meg döntését a Magyar Szó laptanácsának megalakítására vonatkozóan. „A NUNS támogatja a Magyar Szónak mint egyetlen magyar napilapnak a szerkesztőbizottságát, hogy egy ilyen testület fölösleges, elavult intézmény, amely ellentétes a sajtószabadsággal” olvasható az újságíró egyesület közleményében. Az egyesület követeli a Nemzeti Tanácstól, hogy sürgősen semmisítse meg döntését és a napilapnak tegye lehetővé a zökkenőmentes munkát.

Időjárás


© vajdasag.eu

Péntek Szombat Vasárnap
Részben felhős égbolt. Hóesés várható reggel borult ég, esőre vagy havas esőre lehet számítani napközben. Részben felhős égbolt éjszaka folyamán. Kissé felhős.
min -2 °C - max 2 °C min -2 °C - max 5 °C min -1 °C - max 6 °C

Az új üzemanyagárak

Üzemanyag fajtája Régi ár Új ár

(2010.03.03-tól)
MB 95 110,27 111,09
BMB 95 110,27 111,09
BMB 92 108,48 109,26
D2 98,57 99,45
Euro dízel 108,96 110,01
Fűtőolaj 78,06 79,19

Az árjegyzék az üzemanyag literenkénti árát tartalmazza dinárban.

Vajdasági online könyváruház


Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Archívum

március 2010
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930311234

Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket!

Legfrissebb apróhirdetések

A törvény letöltése (szerb nyelven):Zakon o bezbednosti saobraćaja na putevima (latinica-PDF)