Hajdú Péter nagyon aggódik: "Kata lelkileg nehezen bírja"
A szülés utáni depresszió nagyon sok nőnél előfordul, Katánál még szerencsére nem, és én azon dolgozom, hogy ez nehogy előforduljon - nyilatkozta a műsorvezető
Hajdú Péter nemrég újra apa lett, ám az öröme nem teljes, hiszen saját bevallása szerint a felesége lelkileg nagyon nehezen viseli ezt az időszakot – számolt be róla a Tabu TV.
Mexikói lány a világszépe
A 22 éves, barna hajú Jimena Navarrete nyerte meg az idei Miss Universe szépségversenyt maga mögé utasítva Jamaica, Ausztrália, Ukrajna és a Fülöp-szigetek legszebb lányát
Angelina Jolie boszniai látogatása
SZARAJEVÓ - Angelina Jolie, hollywoodi színésznő Szarajevóba érkezett, jelentette pénteken este az ottani állami televízió. Előzőleg azt jelentették, hogy a hollywoodi filmcsillag Rade Šerbedžija, horvát színész meghívására a horvátországi Brionin nyaral majd, de látogatását biztonsági okokból elnapolták. Szarajevóban új film felvételére készül.
Megnevezték Zámbó Jimmy gyilkosát!
Fény derült az igazságra, Hulé Éva végre kitálalt
Az énekes halálának egyetlen szemtanúja Hulé Éva a napokban többször is járt a rendőrségen, hogy módosítsa kilenc évvel ezelőtti tanúvallomását. Sokáig azonban nem fedte fel a média előtt, hogy kit nevezett meg Jimmy gyilkosaként.
A világ legszebb lányai
A világ legszebb lányai a STORY TV4 műsorán!
Los Angeles, a show és a játék városa ezúttal a világ legszebb lányainak ad otthont. A Miss Universe 2010 választáson Magyarországot a szegedi születésű Babinyecz Tímea, a Miss Universe Hungary 2010 győztese képviseli.
A STORY TV4 kedd hajnalban élőben közvetíti a világszépe választást, Szulák Andrea és Harsányi Levente kommentálásával.
Julia Roberts egy film után vallást váltott

A hollywoodi színésznő Indiában talált rá önmagára, legutóbbi filmforgatásáról hazatérve már a hindu vallás elkötelezett híve lett
Julia Roberts a szeptemberi Elle magazin számára készült interjúban elárulta, az indiai utazása olyan nagy hatással volt rá, hogy azóta a hindu vallást gyakorolja, mint mondta templomba jár, hogy „énekeljen, imádkozzon és ünnepeljen.”
Üzenetet kapott halott fiától John Travolta

A színésznek álmában jelent meg elhunyt gyermeke
John Travolta álmában újra látta elhunyt fiát; Jett arra kérte édesapját, óvják és szeressék úton levő kistestvérét - számolt be róla a National Enquirer.
Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
A Duna Televízió ismét élőben közvetítette a reformkor legendás bálját, amelyre több, mint 1 millió 400 ezren voltak kíváncsiak
Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján az elmúlt hétvégén Balatonfüreden. Első udvarhölgynek Borkai Petrát, második udvarhölgynek pedig Piedl Annát választották - összesen több, mint 37 ezer szavazat érkezett nézőinktől, a közvetítést pedig több, mint 1 millió 400 ezren nézték.
Betiltották Pamela Anderson legújabb reklámplakátját - Nézze meg, miért!
Az egykori Baywatch-sellő ezúttal a PETA színeiben verte ki a biztosítékot a kanadai hatóságoknál
Ismét címlapokra kerültek Pamela Anderson formás idomai, ezúttal azonban nem egy szexis aktsorozat, és nem is a Baywatch-ból jól ismert piros kis úszódressz kavarta fel a kedélyeket.
I love Gjoni az RTL Klubon!
A mai naptól látható az RTL Klubon az a jelentkezésre felhívó kisfilm, amelyben Delhusa Gjon, a romantikus vadmotoros keresi szerelmét, aki társa lehet egy életen át.




