Partra vetett sorok


A Magyar Televízió vendége Szűcs László költő

Az Átjáró csütörtöki adásában a nézők Szűcs Lászlóval találkozhatnak. A neves nagyváradi újságíróval és költővel beszélget új verseskötetéről a műsorvezető, Bereki Anikó.

Deák Ferenc vajdasági író az MTV-ben


MTV: Deák Ferenc Édene

A vajdasági irodalmi polihisztorról a Kárpát Expresszben
Deák Ferenc neve fogalom a kortárs vajdasági magyar irodalomtörténetben. Generációk élvezték műveit, a fiatal nemzedék benne látta mintaképét. A Magyar Televízió pénteken portréfilmmel tiszteleg az irodalmár előtt.

125 éve született Kosztolányi Dezső

Születésének 125. évfordulóján, 2010. március 29-én a Duna Televízió tematikus nappal emlékezik Kosztolányi Dezsőre. A magyar irodalom egyik legsokoldalúbb, legtermékenyebb és legszeretetreméltóbb irodalmi géniuszának alakját és munkásságát filmek, saját készítésű műsorok és persze sok-sok vers segítségével idézi meg a csatorna.

Az Aranytollas diák fogalmazási verseny díjátadó ünnepsége

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete (ÚMKE) februárban negyedik alkalommal hirdette ki fogalmazási pályázatát középiskolások és egyetemisták részére. Az Aranytollas diák elnevezésű fogalmazási verseny eredményhirdetése és díjátadó ünnepségére március 18-án került sor a magyarkanizsai városházán.

Barkó Judit: A Királynő – Történetek egón innen, egón túl

- A Duna Televízió nívódíjas szerkesztő-műsorvezetőjének második könyve meseszerű világába kalauzolja az olvasókat -

Barkó Judit legújabb kötete az Új Tudatosság Kiadó gondozásában jelent meg, és március 11-én debütált az Uránia Nemzeti Filmszínház ünnepélyes könyvbemutatóján.

Meseszerű, szimbólumokkal átszőtt világába kalauzolja olvasóit Barkó Judit

Harun ar-Rasíd király volt, és koldusnak öltözött, hogy átélje a szegények sorsát is. Te Királynő vagy, szép kis balek leánykának öltözve. Holott minden varázslatot ismersz, minden gyógyszert ki tudsz vonni a kórból, hogy gyógyítsd vele a betegeket. Emberfeletti ember vagy, mert ismered önmagad. Kozmikus neved Ízisz, az érzelmek úrnője, s passziód a szeretet gyönyörűsége.
(Szepes Mária)

Meseszerű, szimbólumokkal átszőtt világába kalauzolja olvasóit Barkó Judit

Megjelent a Duna Televízió nívódíjas szerkesztő-műsorvezetőjének második könyve

Pécs2010: Kortárs művészeti barangolások a Vajdaságban

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban az Oktatási és Kulturális Minisztérium
támogatásval megszervezésre kerül a Kortárs művészeti barangolások a Vajdaságban című rendezvény is.

A programok bemutatása

A programsorozat keretében a baranyai közönség számára bemutatkozik a Vajdaság két vezető művészeti műhelye: a Cinema Filmműhely, Magyarkanizsa, valamint a 9+1 Alkotótábor. A két alkotóközösség mellett meghívást kap Végel László író. A program komplex módon, három művészeti ág képviselőinek részvételével, filmvetítéseken, képzőművészeti kiállításon és pódiumbeszélgetésen mutatja be a vajdasági magyar kulturális és művészeti életet.

Herta Müller írónőé az irodalmi Nobel-díj

Herta MüllerHerta Müller romániai születésű német írónő az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje - jelentették be csütörtökön Stockholmban
A romániai születésű Herta Müller német regényíró és költőnő kapta az idei irodalmi Nobel-díjat.

Az indoklás szerint a svéd Nobel-bizottság az 56 éves Müllernek azt a koncentrált költőiségét és őszinte prózáját díjazta, amellyel a nincstelenek világát ábrázolta. Herta Müller a Ceausescu-diktatra alatti Románia rideg életkörülményeinek ábrázolásáról ismert.

Rotary Irodalmi Díj 2009: TOP 3

A nyolctagú zsűri huszonöt megjelent irodalmi művet értékelt, és szavazataik alapján a RID Kuratóriuma az öt legjobbnak ítélt könyv közül kiválasztotta a díjazásra javasolt három alkotást.

A három mű – ábécé sorrendben – a következő:

Kinek Észak, kinek Dél.” (Balázs Attila)

Ez a „történelmi regény” formája szerint előbb Pétervárad, majd Újvidék történetén keresztül rendezi formába mindazt a szerteágazó történelmi tudást és hétköznapi ismeretet, amelyet szerzője különféle régen volt források, saját személyes tapasztalatai és nem utolsó sorban határtalan fantáziája segítségével szülőföldjéről, a Vajdaságról összegyűjtött s itt különleges módon elénk tár. Első látásra ez az anyag az anekdota klasszikus magyar irodalmi műfajára épül, s valóban, a regény szövegében százasával tűnnek elő az egyetlen, általában valamilyen csattanóra végződő történet erejéig felbukkanó mellékalakok (vagy akár főhősök is).

Rekord: Dan Brown új könyvéből már 2 millió példányt adtak el

Megjelenése napján 1 millió példány fogyott el a The Lost Symbol-ból. A kiadó további 600 ezer kötetet rendelt
A megjelenése óta eltelt egy hét alatt 2 millió példány kelt el Dan Brown The Lost Symbol című misztikus regényéből.
A megjelenése óta eltelt egy hét alatt 2 millió példány kelt el Dan Brown The Lost Symbol című misztikus regényéből.

A kedden közzétett adatok a nyomtatott-, audió- és e-book-formátumban egyaránt kapható regény amerikai, kanadai és angliai eladásait összegzik.

A regény a hat évvel ezelőtt megjelent, világszerte több mint 80 millió példányban elfogyott A Da Vinci-kód folytatása.

Kiadója - s a recesszió miatt aggódó könyvpiac minden résztvevője - nagy bizakodással tekintett szeptember 15-i bemutatkozása elé.
Ám miután már forgalomba kerülése első napján elérte az egymilliós eladott példányszámot, a kedélyek kissé megnyugodtak.

Időjárás


© vajdasag.eu

P Szo V H
Túlnyomóan napos Derûs Derûs Részben napos
24°
12°
24°
13°
24°
21°
11°

Navigáció

Vajdasági online könyváruház


Archívum 2009. február 8-áig

Archívum 2008. augusztus 20-áig

Archívum

szeptember 2010
hétfőkeddszerdacsütörtökpéntekszombatvasárnap
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930123

Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket!

Friss hozzászólások