Vajdaságban 2010 júliusában a nettó átlagkereset 34 130 dinár volt
Vajdaság területén 2010 júliusában a bruttó átlagkereset 48 539 dinár volt, illetve nettóban kifejezve, adó és illetékek nélkül, 34 130 - olvasható a Köztársasági Statisztikai Hivatal közleményében.
Szerbia területén a 2010 júliusában kifizetett bruttó átlagkereset 48 394 dinár, nettóban kifejezve, adó és illetékek nélkül 34 591.
Vajdaságban 2010 júniusában a nettó átlagkereset 32 896 dinár volt
Vajdaság területén 2010 júniusában a bruttó átlagkereset 45 777 dinár volt, illetve nettóban kifejezve, adó és illetékek nélkül, 32 896 dinár - olvasható a Köztársasági Statisztikai Hivatal közleményében.
Szerbia területén a 2010 júniusában kifizetett bruttó átlagkereset 47 486 dinár, nettóban kifejezve, adó és illetékek nélkül 34 161.
Drágulások várhatók
A dinár értékvesztése és a behozatali nyersanyagok drágulása következtében augusztusban az élelmiszerek zömének ára is emelkedik. Az életszínvonal ezzel párhuzamosan tovább csökken, jelzik egyes gazdasági kutatók. A Kereskedelmi Minisztérium szerint az állam meggátolja az alapvető élelmiszerek áremelkedését, a kereskedők és termelők viszont jelzik, hogy az egyéb élelmiszerek többsége 2–15 százalékkal drágul.
Szerbia stabilitás szempontjából 177 ország közül a 86. helyen áll
A Foreign Policy nevű amerikai külpolitikai folyóirat elemzése szerint Szerbia stabilitás szempontjából 177 ország közül a 86. helyen áll. A lap 60 országot az instabilak közé sorolt. Bosznia-Hercegovina a 60., Horvátország a 131., Montenegró a 134., Macedónia a 103., Szlovénia a 156. helyre került.
Májusban 1 százalékos volt Szerbiában az infláció
Májusban 1 százalékos volt Szerbiában az infláció, míg az árak az első öt hónapban 5,2 százalékkal növekedtek, közölte hétfőn a Köztársasági Statisztikai Hivatal. A kiskereskedelmi árak májusban 6,8 százalékkal voltak nagyobbak az egy évvel korábbiaknál. A létfenntartási költségek májusban 1,3 százalékkal voltak nagyobbak mint egy hónappal korábban, s 3,8 százalékkal voltak nagyobbak az egy évvel ezelőttieknél.
Felmérés a korrupcióról
A korrupció megszokott jelenség Szerbiában, véli a polgárok 90 százaléka, s 10-nál alig valamivel több százalékuk gondolja úgy, hogy a korrupció csökken majd az elkövetkező egy év alatt. A közvélemény-kutatást a Medium Gallup ügynökség végezte el. Az eredmények szerint a polgárok jobban felismerik a korrupciót a politikai életben és a választási kampányokban, kevésbé hajlamosak csúszópénz fizetésére, de elbizonytalanodnak ha fel kell jelenteni a korrupció esetét.
Növekszik a szegények száma
Szerbiában mintegy 720 000 ember él a szegénységi küszöb alatt, s a szegények száma 2000-től először kezdett növekedni, hangzott el ma egy belgrádi összejövetelen. Ljubomir Pejaković minisztériumi tisztségviselő szerint az 50 évesnél idősebb munkanélküliek vannak a legrosszabb helyzetben, továbbá a rokkantak és a fejlődésben lemaradt gyerekeket nevelő családok. Pejaković bejelentése szerint módosul majd a szociális védelmi törvény, s fokozódik a legszegényebb polgárok támogatása.
Csökkenőben van a szerbiai népszaporulat
Ha ilyen ütemben folytatódik a lakosság számának, illetve a természetes szaporulatnak a csökkenése, akkor Szerbiának 20 év múlva 700 ezerrel kevesebb lakosa lesz, hangzott el ma egy belgrádi kerekasztal-összejövetelen. Mint elhangzott, Szerbiában manapság több 65 évesnél idősebb egyén él mint 15 évesnél fiatalabb. Ljiljana Lučić államtitkár szerint a csökkenés oka a rossz gazdasági helyzet és a tranzíció. Mint közölte, a 2002. évi népszámlálás 7 478 000 lakost mutatott ki, de ha a népszaporulat csökkenése folytatódik, akkor 2030-ban Szerbiának 6,8 millió lakosa lesz. Dragan Vukmirović, a Statisztikai Hivatal igazgatója szerint egy átlagos háztartás ma három tagot számlál, míg tíz-egynéhány évvel ezelőtt négytagú volt.
Nőtt a munkanélküliek száma
Szerbiában februárban 16 000-el több volt a munkanélküli mint januárban, közölte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. 2008 októberétől, a gazdasági válság kezdetétől 50 010-el nőtt a munkanélküliek száma.
0,7 százalékos volt a februári infláció
Szerbiában 0,7 százalékos volt a februári infláció, az idei kéthavi pedig elérte a 1,5 százalékot, közölte ma a Köztársasági Statisztikai Hivatal. Közleménye szerint februárban a kiskereskedelmi árak 6,3 százalékkal voltak nagyobbak az időarányos tavalyinál.




